I. Mátyás, születési nevén Hunyadi Mátyás (Kolozsvár, 1443. február 23. – Bécs, 1490. április 6.) Magyarország és Horvátország királya 1458-tól, cseh király 1469-től, Ausztria uralkodó főhercege 1486-tól haláláig. Közkeletűen Corvin Mátyás vagy Igazságos Mátyás néven is ismert. Hivatalos latin nyelvű uralkodói nevén Mathias Rex; neve németül, latinul, angolul: Matthias Corvinus, olaszul: Mattia Corvino, románul: Matei Corvin, csehül: Matyáš Korvín, horvátul: Matija Korvin.
Apja Hunyadi János erdélyi vajda, majd magyar kormányzó, anyja magyar köznemesi család lánya, Szilágyi Erzsébet. Bár 1458-tól uralkodott, királlyá koronázására hivatalosan Székesfehérvárott 1464-ben került sor. Cseh királlyá 1469-ben, Ausztria főhercegévé 1486-ban választották. A magyarok, de számos más környező nép hagyománya is az egyik legnagyobb királyként tartja számon, akinek emlékét sok népmese és monda őrzi. Mátyás nevének népszerű díszítő jelzője (epitheton ornansa) az Igazságos. A szakirodalom és a köznyelv egyaránt leginkább sorszám nélkül, egyszerűen Mátyás királynak nevezi.
Mátyás belpolitikai tevékenységének fő céljai uralkodásának első időszakában a saját hatalmának megerősítése, majd a kincstári bevételek növelése, végül pedig Corvin János trónutódlásának biztosítása volt. A nemesi uralkodó osztály, azon belül is a főurak tekintetében ez a politika elsősorban a hatalmi pozíciók és az ezzel járó birtokok szinte folyamatos újraosztásáról szólt. Mátyás emellett figyelmet fordított a szélesebb köznép, a városi polgárság, sőt a parasztság helyzetére is. Az adóprés szorításából nem engedett, de országjárásai során a főurak által elkövetett kirívó igazságtalanságokat igyekezett orvosolni, később ez a tevékenysége lett az „igazságos Mátyás királyról” szóló legendák reális magva.
1467 tavaszán, a Mátyás által a korábbiakhoz képest többszörösen beszedetett régi és új adók miatt Erdélyben lázadás tört ki, ugyanis az új törvény leginkább az erdélyiek korábbi mentességeit törölte el. Zrínyi Miklós szerint: „Pedig bolondok, nem jól gondolták meg a végét. (...) Szükséges a királynak az adó, főképpen az olyan királynak, mint Mátyás volt. Mert nincs a népeknek nyugalmuk hadsereg nélkül, nincs hadsereg zsold nélkül és zsold adó nélkül. És Mátyás király sem bolond épületekre, sem eszelős költséges vendégségekre, sem bolondok gazdagítására nem költötte az ország jövedelmét, hanem hazája megmaradására, dicsőítésére és öregbülésére. Kicsoda nem kívánná a maga értékeivel segíteni a királyt?"
Erdélyen kívül Temes megyében, a Bácskában, a Felvidék keleti részén és másutt is voltak harcok. Az erdélyi „három nemzet” (magyar megyék, szász és székely székek) vezetői kolozsmonostori találkozójukon 1467. augusztus 18-án szövetséglevelet írtak alá. Ebben kijelentették, hogy egész Magyarország szabadsága érdekében fognak össze a király ellen. Vezetőiknek Szentgyörgyi és Bazini János és Zsigmond grófokat, valamint Ellerbach Bertold vajdát, továbbá (Szapolyai) Imre és István szepesi grófokat választották meg. Erdélyben harcedzett lakosság élt, ezért a lázadás különösen fenyegető veszélyt jelentett a király számára, a hozzá közel álló Szapolyai Imre hűtlensége pedig személyesen is érintette.
Mátyás a bizonytalan helyzetekben mindig erélyesen cselekedett. Ezúttal is azonnal mozgósította katonai egységeit és Erdélybe indult. A királyi haderő megérkezése után a lázadók szinte harc nélkül szétoszlottak. A vajdák meghódoltak, és bár tisztségüket elvesztették, büntetésben nem részesültek, sőt hamarosan újra megjelenhettek a királyi tanácsban is. Mátyás láthatóan tartott a nagyurak szolidaritásától.
Mátyás belpolitikájának szerves része volt a vezető tisztségekben szolgáló személyek gyakori cseréje. A király és Vitéz János prímás családja, környezete között elsősorban emiatt romlott meg a viszony 1470-től. Emellett a király, főleg a hadi szükségletei fedezésére, a pápa hozzájárulásával megadóztatta az egyházat és az esztergomi érsek jövedelmei egy részét is lefoglalta. A királyi tanács ülésén egyes visszaemlékezések szerint a király egy vita hevében meg is pofozta Vitézt.
Vitéz és Janus Pannonius 1471 tavaszán léptek az aktív összeesküvés mezejére. IV. Kázmér lengyel király Ulászló utáni második fiát, Kázmér herceget akarta meghívni magyar királynak, mivel egy lengyel–cseh–magyar szövetségben látták az esélyt a török ellen. Ehhez az ország közvéleményétől nagy támogatást remélhettek, állítólag a főurak, a nemesség és a megyék nagy többsége mellettük állt, főleg az adóztatás miatti elégedetlenség illetve a török veszéllyel szemben táplált félelem miatt.
Mátyás kémhálózata révén Csehországban szinte azonnal értesült terveikről. A király a hozzá ekkoriban hűséges Újlaki tanácsára úgy tett, mintha nem tudna az összeesküvésről. Csapataival visszatért Magyarországra, majd szeptember 1-jére országgyűlést hívott össze. Közben Vitéz megbízottai Krakkóban tárgyaltak Kázmér királlyal.