Sat. Jun 22nd, 2024
19 Meglepő Érdekesség, amit eddig nem tudtál A Gyűrűk Ura filmekről *ezeket nem is gondoltad volna*

19. Oscar díjak (rekord)

A Gyűrűk ura filmeket összesen 30 oscar díjra jelölték, amiből 17-et be is zsebeltek.
Ráadásul a filmtörténelem során másodszor fordult elő, hogy egy trilógia harmadik részét a Legjobb film kategóriában Oscar-díjra jelölték, valamint ez volt az első olyan harmadik rész, aminek sikerült is azt megnyernie.
A 3 film összesen közel 3 milliárd dollárt, vagy is több mint 880 milliárd forintot termelt a készítőknek.

18. Hány darab könyvet adtak el összesen?

A könyvek 1937 és 1949 között készültek, valamint 1954-es megjelenése óta több, mint 150 millió példányt adtak el belőle a világon.

....

16. A kiadónál ebbe nem egyeztek bele

A harmadik film A király visszatér címet kapta, viszont ezt maga az író ellenezte, mert szerinte túl sokat árul el a történetből.
Helyette a Gyűrűháború címet javasolta, de a kiadónál ebbe nem egyeztek bele.

....

14. Összesen ennyi tojást evett meg a stáb

A forgatások alatt több mint 1.400 darab tojást fogyasztott el a stáb naponta, ami a 274 forgatási nappal számolva több mint 383 ezer tojás elfogyasztását jelenti.

13. Sean Connery nagyot bukott

Aragorn szerepére Nicolas Cage is esélyes volt, míg Gandalf szerepére Sean Connery, Frodóéra pedig Jake Gyllenhaalt is meghallgatták.
Sean Connery ráadásul megkapta volna a film bevételeinek 15%-át is, de a színész a forgatókönyv elolvasáa után egyszerűen nem értette a film lényegét.
Ha elvállalta volna a szerepet, körülbelül 450 millió dollár vagy is több mint 133 milliárd forint ütötte volna a markát.

....

9. Aragorn = Viggo Mortensen

Aragorn szerepét el se tudnánk képzelni hogy valaki más játsza Viggo-n kívül, viszont eredetileg nem ő volt az első választás.
Az Új-Zélandon született Russel Crowe is esélyes volt a szerepre, de végül az a Stuart Townsed kapta meg, akivel már fel is vettek négy napi jelenetet, mikor belátták, hogy nem alkalmas a szerepre.
Ekkor került képbe az a Viggo Mortensen, akit végül gyűrűk ura rajongó fia beszélt rá a szerepre.
A színész aztán annyira imádta a karaktert, hogy kardját mindenhová magával vitte és saját maga csinálta meg még a veszélyesebb részeket is.
Annyira átélte a szerepet, hogy a második részben akkor sem állt le, mikor két lábujját is eltörte miután belerúgott egy sisakba.
Nem állíttatta le a felvételt, így valódi fájdalmát használta fel hogy játéka még hitelesebb lehessen.
Egy másik forgatási napon pedig egyik metszőfogából tört le egy darab, de itt sem állt le és mindenképp végig akarta csinálni azt szünet nélkül.

....

6. A forgatásokról kapott szuvenírek

A Zsákos Bilbót alakító Sir Ian Holmnak nagyon tetszett az az arcát eltorzító maszk, amit akkor láthatunk a filmben, mikor Völgyzugolyban előtör belőle a Gyűrű iránti megszállottság.
A stáb ezért egy vasba öntött arc-mást ajándékozott a színésznek, de a forgatások befejeztével szinte mindenki haza vihetett egy-egy szuvenírt.
Az Eowyn-t alakító Miranda Otto például filmben hordott ruháját és kardját, míg a Legolast alakító Orlando Bloom az íját vihette haza.

....

4. MASSIVE, ami hatalmas áttörést hozott Hollywood-ba

A ’MASSIVE’ névre hallgató számítógépes program hatalmas áttörést hozott A Gyűrűk Ura filmek, de egész Hollywood számára.
Ezzel a módszerrel képesek voltak akár több tízezer karakter mozgását koordinálni, így ha arra volt szükség, egy ellenséges katonával szembetalálva magát, a gép megtette a szükséges mozdulatokat.

3. Sean Bean / Boromir halálfélelme

A forgatási helyszínek közötti távolságok miatt, helikopterekkel szállították a stábtagokat.
A Boromírt alakitó Sean Bean viszont annyira félt tőle, hogy inkább több órát sétált fel a hegyre a helikopterrel 15 perccel megtehető út helyett.

2. Ők mondják ki a három filmben az aktuális rész címét

Valaki mind a három rész során kimondja az éppen aktuális rész címét. A Gyűrű szövetségét Elrond, Sarumán a Két Tornyot, a Király visszatért pedig Gandalf.

1. A könyvben máshogy történik

A könyvben valójában 17 év telik el a Gyűrű Frodóra bízása és a Gyűrű feliratának megjelenése között.
Ezenkívül Frodó több hónapot tölt el a Bríbe vezető útra való felkészüléssel, ami a filmben alig egy órának érződik.

19 Meglepő Érdekesség, amit eddig nem tudtál A Gyűrűk Ura filmekről *ezeket nem is gondoltad volna*

0:00 Oscar díjak (rekord)
0:30 Hány darab könyvet adtak el összesen?
0:45 Moria kapuja
1:07 A kiadónál ebbe nem egyeztek bele
1:23 A Gyűrűk Ura = Új-Zéland
1:59 Összesen ennyi tojást evett meg a stáb
2:15 Sean Connery nagyot bukott
2:45 Aragorn életkora
3:00 Gollam hangja és megformálója
3:21 Az Uruk-hai orkok vezére
3:33 Aragorn = Viggo Mortensen
4:48 A hobbitok dublőrei
5:03 A hobbitok előkészítése
5:55 A forgatásokról kapott szuvenírek
6:27 Sean Astin / Samu sérülése
6:40 MASSIVE, ami hatalmas áttörést hozott Hollywood-ba
7:03 Sean Bean / Boromir halálfélelme
7:24 Ők mondják ki a három filmben az aktuális rész címét
7:40 A könyvben máshogy történik

top 5 magyar gyűrűk ura
gyűrűk ura érdekességek

#top5magyar

Related Post