Az összecsapás három sorsfordító napját viszi vászonra az 1242 – A Nyugat kapujában történelmi film
A nemzetközi koprodukcióban készülő alkotásról számolt be Sipos Kornél az M5 TV csatorna „Librettó” című műsorában. A producer többek közt elmondta: a film ötlete az Obrusánszky Borbála mongóliai nagykövetasszonnyal való együttműködés eredménye, a mongol és a magyar nemzet történelmi kapcsolódását filmvászonra vivő produkció világsztárok közreműködésével mutatja be a mongol invázió lélektanilag kevésbé ismert hátterét.
Hidán Csaba, a Magyarságkutató Intézet főmunkatársa és a film történész szakértője a Belső-Ázsiából nyugat felé terjeszkedő törzsek kíméletlen pusztításának hátterét megvilágítva elmondta: a világtörténelem legnagyobb államalakulata, a Dzsingisz kán nevéhez köthető Mongol Birodalom mintegy húsz évvel a magyarországi hadjárat előtt jött létre. A hiánypótló film a magyar történelem második honalapítójaként számon tartott IV. Béla, és az Arany Hordát megalapító Batu kán számára is döntő történelmi pillanatot jelentő hadjárat végnapjait mutatja be.
Hidán Csaba külön kiemelte: a Magyarságkutató Intézet Mongóliában folyó hun kutatásai során lehetősége nyílt a mongol-kori leletanyagot is megtekinteni, ennek nyomán pedig olyan szakmai újdonságokra is fény derült, amelyek az év végén mozikba kerülő produkciót történelmileg hitelessé és méginkább valósághűbbé teszik.
//Magyarságkutató Intézet//
Web: https://mki.gov.hu/hu
Facebook : https://www.facebook.com/pages/category/Society---Culture-Website/Magyars%C3%A1gkutat%C3%B3-Int%C3%A9zet-1908907959238697/
Instagram: https://www.instagram.com/magyarsagkutatointezet/?hl=hu
Head to https://www.squarespace.com/jimmythegiant to save 10% off your first purchase of a website or domain…
Hundreds of Victorian schools are turning back time and reverting to past methods of teaching.…
If you like the videos, please support for high-quality videos by contributing through Paypal below:-…
For the first time in nearly two years the Bank of England has frozen interest…
More than 800,000 Australia bank customers hit financially by the coronavirus pandemic are being offered…