Történelmi Film

A neretvai csata (HUNGARIAN)

színes, jugoszláv-olasz-NSZK-amerikai-angol háborús filmdráma, 165 perc, 1969

rendező: Veljko Bulajić
forgatókönyvíró: Veljko Bulajić, Ugo Pirro, Stevan Bulajić, Ratko Đurović
zeneszerző: Bernard Herrmann, Vladimir Kraus-Rajterić
operatőr: Tomislav Pinter
vágó: Roberto Perpignani, Vojislav Bjenjaš

szereplő(k):
Curd Jürgens (Lohring tábornok)
Ljubiša Samardžić (Novak, a partizán)
Sylva Koscina (Danica)
Franco Nero (Riva)
Orson Welles (Szenátor)
Milena Dravić (Nada)
Yul Brynner (Vlado)

1943 elején a bosnyák hegyek között vívták legnagyobb csatájukat a jugoszláv partizánok az egyesített német-olasz csapatokkal, amelyek igen nagy erővel vonultak fel és bekerítették őket. A rendkívül hosszú, súlyos küzdelem után az ellenséget egy csellel félrevezetve sikerült kitörniük a gyűrűből és megőrizni erőiket. Mindezt nagyon látványosan, valóságos sztárparádéval állítja a néző elé ez az "Európa legdrágább filmjeként" hirdetett, két esztendőn át forgatott szuperprodukció, mely az emberi arcok felvillantásával, a küzdelem kegyetlenségének ábrázolásával lemond az e témakörben oly gyakori lakkozásról. Ezáltal némiképpen adalékul szolgál mindahhoz, ami a jelenlegi háborúban is tapasztalható.

Online Filmek

Recent Posts

Schoolboys Fight Over Crush | Educating | Our Stories

Year 11’s Dan and Shaun get in multiple fights over Kelsey, Shaun’s crush. Subscribe to…

4 hours ago

Australian students on why they've joined the pro-Palestinian protest movement

As young Australians around the country join the global pro-Palestine student movement, education reporter Caitlin…

4 hours ago

FIRST DAY of high school vlog!

SUMMER IS OVER. time for a new chapter in my senior year of highschool! from…

4 hours ago

Why Are Banks Collapsing In The United States?|silicon valley bank| signature bank|coach Jeff

In this video, we discuss the recent collapse of Silicon Valley Bank and Signature Bank,…

4 hours ago

The Bank of England and the bond market

► Subscribe to FT.com here: http://on.ft.com/2eZZoLI ► Subscribe to the Financial Times on YouTube: http://bit.ly/FTimeSubs…

4 hours ago

Super Bank Australia | preview version

Date: February 2021 A mesmerizing look at the Super Bank in all its glory featuring…

4 hours ago