Thu. Mar 28th, 2024
„A VÍZ ÉS A VÁROS“ – XXI. SZÁZADBELI ÖKO – MESE

A szabadkai Vízművek és Csatornázási KKV 2001 óta, a Fogyasztók Gondviselési Stratégiáján belül, megtervezte és megvalósította az Aquarius elnevezésű ökológiai oktatási projektet.
A projekt keretében Szabadka Város Közgyűlésének támogatásával vállalatunk a jelenlegi és a jövőbeni fogyasztók fiatalabb csoportjaihoz szól, megpróbálja ösztönözni a kutatási és a kreatív hozzáállásukat a vízhez, a városhoz és a Szabadka környéki tavakhoz.
A gyermekek mellett látszólag passzív módon tanáraik és szüleik is részt vesznek ebben a projektben, amely jelentősen kibővíti a felelősségek körét, de megnöveli az általános hozzáállást és a vízzel való gondviselés, törődés szintjét is.

Ennek a kapcsolatnak fel kell ébresztenie tudatosságukat és lelkiismeretüket a nehezen megújuló vízkészletek felelőssége kapcsán, amelyet védeni kell a túlzott és irracionális fogyasztástól.
A vállalat létesítményeinek látogatásakor alkalom nyílik a drága berendezések és technológiák, valamint annak a szükséges szakértelemnek és mesteriességnek megismerésére, amely a vizet kitermeli, biztosítja, majd eljuttatja tisztán és megfelelő minőségben a háztartásokba. Ezek után pedig a felhasznált vizeket hulladékként összegyűjtse, csatornázza és megtisztítsa, mielőtt az bekerülne a Palics-tóba.

Figyelembe véve a ‚‚koronavírus-járványhoz” és a gyermekvédelmi intézkedésekhez kapcsolódó (rendkívüli) körülményeket, amelyek nem teszik lehetővé a gyermekek szervezett látogatását a létesítményekbe, és a kreatív és kutató műhelyekben végzett munkájukat, továbbá a projekt - kvíz döntőjét, ezért a projekt célzott tartalommal új ismertetési formát kapott 2020-ban. A projekt magába foglalja az ivóvíz ésszerű fogyasztásáról, a szabadkai tavak eredetéről, és védelméről egy új "Víz és város" című öko-mese elkészítését illusztrációkkal és szöveggel az óvodás és alsó tagozatos gyermekek, valamint a szülők és tanárok számára. Ennek során a város és a szabadkai Vízművek és Csatornázási KKV, EBRD-vel és a KfW Bankkal lefolytatott projektjeivel ismerkedhetnek meg.

https://vodovodsu.rs/hu/2-Informacije/1549-a-viz-es-a-varos-xxi-szazadbeli-oeko-mese

Related Post