BUNYÓ HÚSVÉTIG - 1967 - Teljes film magyarul - Bud Spencer - Terence Hill - 108 PERC
Az Isten megbocsát, én nem! (eredeti cím olaszul: Dio perdona… Io no!, angolul: God forgives, I don't) 1967-ben bemutatott spanyol közreműködéssel is készült olasz westernfilm, amely leginkább Bud Spencer és Terence Hill első olyan közös filmjeként jelentős, melyben művésznevükön szerepelnek
A film Magyarországon Nincs bocsánat és Bunyó húsvétig címmel egyaránt ismert.
A duó későbbi vígjátékaitól nagyban különbözik, azoknál jóval durvább: még nincsenek a később megszokott vértelen pofonok, ugyanakkor olyan jelenetek is láthatók, mint tüzes vassal kínzás, kútba fojtogatás, kés hajítása az ellenség nyakába. Egyértelműen a Terence Hill által alakított szereplő van előtérben (Bud Spencert csak harmadikként írják ki a stáblistán a negatív főhős Frank Wolff után). Németországban a keményebb jelenetek kivágásával és a párbeszédek poénosra szinkronizálásával készítettek egy komikus változatot is Zwei vom Affen gebissen ('Ketten, akiket a majom megharapott') címmel.
A film folytatásai a Bosszú El Pasóban és az Akik csizmában halnak meg. A film jelenetei kizárólag Spanyolországban, az Almeriában készültek.
IRATKOZZ FEL A CSATORNÁRA, hogy VISSZATALÁLJ !
S ha tetszett nyomj egy LIKE-ot és oszd meg a VILÁGJÁRÓ TV elérhetőségét másokkal is!
https://www.youtube.com/channel/UCcIFAtX-uH9xDqT_MJU-r-Q
Köszönjük!
MINDEN NAP ÚJ TÁJAKRA REPÍTÜNK! 🌎✈️🌎
Kövessenek, kövessetek minket itt is:
ONLINE adás: www.globotv.hu
Telegram:
https://t.me/GloboTv_Filmklub