Történelmi Film

Csataterek - 2. rész: Vértes, 1051

Ez az epizód az 1051-es vértesi csatát mutatja be érdekesen és izgalmasan.
1051-ben Henrik, német-római császár (akinek korábban Orseolo Péter - a király - Magyarországot hűbérbirtokként ajánlotta fel, és aki mindezt el is fogadta), haddal indult Magyarország ellen, hogy hűbérjogát érvényesítse.
A német csapatok keresték az ütközetet, azonban a magyarok a felperzselt föld taktikáját alkalmazták, csakúgy mint István 1030-ban II. Konrád ellen. A német sereg elől a lakosságot kiköltöztették, az élelmet elvitték, vagy elpusztították. A németek ennek ellenére a Vértesig, egyes források szerint Székesfehérvárig jutottak. Béla herceg a seregeit azonban a németek hátába irányította, hogy a Zala és Rába közti részt, valamint a mosoni gyepűket erősítsék. A németek éheztek, mivel semmi élelmet nem találtak és az utánpótlásuk is akadozott. A németeket a magyar csapatok közben folyton kísérték és apróbb összecsapások szinte mindennaposak voltak, éjszakánként rajtaütöttek az őrökön, a vonulós csapatok közt nyargaltak és egy-két nyílvessző kilövése után eltűntek. Ekkor döntöttek úgy a német csapatok, hogy elhagyva a Vértest, északra fordulnak az utánpótlást szállító hajókhoz. De akkor azok már nem voltak ott, ugyanis Béla herceg elfogatta az egyik futárt és olyan levelet küldött a püspöknek németek nevében, amelynek értelmében a hadjáratnak vége és forduljanak vissza Regensburgba. A legenda szerint a Vértes onnan kapta nevét, hogy az elfáradt és éhező németek vértjeiket eldobálva indultak tovább észak felé.

A győztes csata eredményeként a morvamezei békében (1058) a német-római császár már sem anyagi, sem területi igényeket nem támasztott, a magyarok hűbéresi viszonya pedig fel sem merült.

A magyar történelem nagy csatái elevenednek meg az animációs technika segítségével. A Honfoglalás korától dolgozzák fel a magyar történelem legnagyobb jelentőségű csatáit.
Szakértő-történész: Baltavári Tamás.

A Media Partners Hungary sorozata
http://www.mediapartners.hu

Feliratkozáshoz katt ide:
http://www.youtube.com/channel/UCwkVNnwdoQLPhxmYWQVEM5Q?sub_confirmation=1
/>
Kövess minket a Google Pluson:
https://plus.google.com/u/0/b/113932610530883243013/113932610530883243013/videos

Online Filmek

Recent Posts

Szerelem a mólón (2021) amerikai romantikus vígjáték , filmdráma

Elli ingatlanfejlesztési projektmenedzser, akit cége egy tengerparti ingatlan megszerzésének céljából küld most egy városkába, ahol…

18 hours ago

Rosamunde Pilcher Szerelemre fel

Rosamunde Pilcher Szerelemre fel Tom Richmond és a grúz egyetemistalány, Natalie véletlen találkozása örökre megváltoztatja…

18 hours ago

Alvin és a Mókusok mese Magyarul - Szorult helyzetben

Alvin és a Mókusok mese Magyarul - Szorult helyzetben

18 hours ago

Shaolin (2010) // Akciófilm / Harcművészeti // Az Egész Film Magyarul

A viszálykodó hadurak hatalomért folyó harcai után a Shaolin templom békés szerzeteseire hárul a feladat,…

18 hours ago