Zenés Film

Danke schön Ungarn! - KLAUS AMMAN BIGBAND, 1990

Helga Acker, az „Augsburger Allgemeine" munkatársa és férje, 1989 nyarán a bajai Hotel Sugovicában töltötték többhetes szabadságukat. A szállodához tartozó kemping ekkor térítés nélkül fogadta a hazájukba visszatérni nem akaró keletnémeteket. Az újságíró Bajáról küldte lapjának tudósításait, az itteni eseményekről.
A keletnémeteket befogadó szállodaigazgató irodájában született aztán az ötlet: megkérik mindkettőjük közös ismerősét, Klaus Ammant, hogy adjon Baján, BigBand-zenekarával egy hálakoncertet. A város nem támogatta a szándékot, lett ezért belőle 1990 júniusában tíznapos országos körút -- Baja város kihagyásával. A koncertkörút védnökei Habsburg Ottó és Walburga lánya voltak. Így lettek ők ketten később inkognitóban a szálloda vendégei, hogy találkozhassanak a „helyszínnel". Ennek következménye az is, hogy Habsburg Ottó 1991. november 2-án, György fiával, a szálloda előtti parkban leleplezte szüleiről, az utolsó magyar királyi párról készült emlékművet. Bartos Endre (1930-2006), alkotásával annak kívánt emléket állítani, hogy IV. Károly és Zita királyné, száműzetésük előtt -- 1921. november 1-én -- Baján érintették utoljára a magyar földet.
A szekszárdi városi televízió által készített, 60-perces zenés film német nyelvű, a meginterjúvoltak is németül válaszolnak. Ők, a megszólalás sorrendjében:
1. Klaus Amman, Orchesterleiter
2. Dr. Otto von Habsburg
3. Manfred Brunner, Kabinetchef der EG-Komission
4. Dr. Árpád Varga, Chefarzt
5. József Pálmai, Hoteldirektor
6. Walburga von Habsburg, Schirmherrin
7. Dr. Ferenc Madl, Minister

Online Filmek

Recent Posts

Canada School Admission - Apply Now

Canada School Admission - Apply Now. Watch and be guided. Feel free to drop your…

19 hours ago

HIGHLIGHTS: Australian Schools and U18s vs Scotland U19s

Highlights from the Australian Schools and U18s last last tour match against the Scotland U19s…

19 hours ago

grwm for the last day of school *vlog*

in todays video i vlogged the morning of my last day of school!! im so…

19 hours ago

Renovation in the Rain at the First Bank of the United States

https://parkplanning.nps.gov/projectHome.cfm?projectID=95704 Construction

19 hours ago

Bank of England warns of Coronavirus and Brexit damage to economy - BBC News

The Bank of England has warned that the economy is again shrinking sharply and won't…

19 hours ago

Canadian food bank system on the brink of collapse

New poverty numbers indicate that Canada’s food bank system could be on the brink of…

19 hours ago