Sat. Dec 21st, 2024
Dezső András: Pintér Sándort a bosszúvágy is motiválhatta – Kultúrtáj

A kilencvenes évek leszámolásai és robbantásai szinte kizárólag egy emberhez, Portik Tamáshoz köthetők, ami példátlan a hazai kriminalisztika történetében – mondta Kultúrtáj című podcastunkban Dezső András, a HVG újságírója, aki Nagyfőnök című új könyvében Portik és körének felemelkedését és bukását írta meg. A 2012-ben letartóztatott, jelenleg 28 éves börtönbüntetését töltő Portik Tamás valóságos mítoszt teremtett maga köré: a politikai robbantásokkal, a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai merénylettel, vagy éppen Prisztás József meggyilkolásával is a magyar „keresztapát” hozták összefüggésbe. De a bűnöző a jelenlegi belügyminiszter, korábbi országos rendőrfőkapitány Pintér Sándort is legendás figurává avatta.
• Mi volt Portik Tamás „zseniális” terve, és miért bukott bele?
• Hogyan vette rá az újságíró az egykori maffiózókat, hogy elmeséljék a bűncselekményeket?
• Ki rakta le a bombát a Kisgazdapárt székházánál, és az miért nem robbant fel végül?
• Hogy került a bűnözők történeteibe Rogán Antal, és ki az az MSZP-s politikus, aki belekeveredett az alvilági figurák üzleteibe?
• Mi köze volt Gyárfás Tamásnak Portikhoz, és vajon elítéli-e az egykori médiavállalkozót a bíróság a Fenyő-gyilkosság ügyében?
• Honnan kerültek elő a „nagyfőnök” hangfelvételei, és mit bizonyítanak?
• Kivel sétált az elfogása előtti utolsó órákban Portik?
• Mi az igazság a Pintér Sándorral kapcsolatos történetekből?
Műsorvezető: Ficsor Benedek

Related Post