Fri. Mar 29th, 2024
Dokumentumfilm magyarul Osiris A Reinkarnáció Ura

Dokumentumfilm magyarul Osiris A Reinkarnáció Ura
SUBSCRIBE! Köszönöm!

Ozirisz (wsỉr, azaz Uszir[e], görög betűkkel: Ὄσιρις) az ókori egyiptomi vallás egyik legfontosabb istene. A héliopoliszi enneád tagja, Ízisszel és Hórusszal alkot istenháromságot. Leginkább a túlvilág és a halottak isteneként ismert. Nemcsak az elhunytak könyörületes bírája, hanem az alvilág életet adó ura is, tőle ered a termőföld termékenysége, és ő tanította meg a földművelésre az emberiséget. A halál utáni élettel való kapcsolata miatt összefüggésbe hozták a természet körforgásával is, különösen a növényzet évenkénti megújulásával és a Nílus áradásával, ezáltal az áradás kezdetét jelző Szíriusz csillaggal és az Orion csillagképpel is.[1] Gyakori címe a Henti-Amentiu, „első a nyugatiak között”, ami a holtak birodalma feletti uralmára utal.[2] Nevezték „az élők urának” is, mivel a túlvilágra jutott elhunytakat élőknek is hívták. Nevezik „a szeretet urának”, „örökké jóságosnak és fiatalnak”[1] és „a csend urának” is.

Related Post