UFO Film

EGY IDEGEN KUNYHÓT TALÁLTAK A KÍNAIAK A HOLD TÚLSÓ OLDALÁN ❓

A Yutu-2 egy holdjáró robot, amely a kínai Chang'e 4 Hold-küldetés részét képezi.
A misszió 2018. december 7-én indult, majd december 12-én állt Hold körüli pályára, és 2019. január 3-án végrehajtotta a leszállást a Hold túlsó oldalán.

Néhány nappal a leszállás után a Yutu-2 hibernált állapotba került az első holdéjszakára, majd 2019. január 29-én folytatta tevékenységét.
Az első teljes holdnapja során a rover 120 métert tett meg, majd 2019. február 11-én a második holdéjszakára leállt.
2019 decemberében pedig megdöntötte a Holdon való tartózkodás rekordját, amelyet korábban a Szovjetunió egyik rovere tartott.
2021 decemberéig a Yutu 2 840 métert tett meg a Hold felszínén, és most egy furcsa objektumról küldött nekünk fényképet.

A küldetés 36. holdnapján ugyanis észak felé tekintve, egy elmosódott képet rögzített egy kunyhó formájú objektumról a Hold tulsó oldalán.

Ám azok, akik földönkívüli találkozásra számítanak valószínűleg csalódni fognak, mert a legvalószínűbb magyarázat szerint ez csak egyike a Hold számos nagy sziklatömbjének, amelyet valószínűleg egy becsapódás emelhetett ki a Hold felszíne alól.
A tudósok azonban nem tudják biztosan, amíg a rover oda nem ér és közelebbről meg nem nézi, ami várhatóan két-három hónapot fog igénybe venni.
Ez csigatempónak tűnhet, de az út a Yutu 2-vel sziklás terepen sok energiát vesz igénybe, ráadásul le kell állítani amikor a nap közvetlenül fölötte van, a túlmelegedés elkerülése érdekében, és akkor is amikor a nap nem éri, mert gyorsan lemerülhet.

A rover holdraszállása óta már egyébként egy részletes vizsgálatot végzett a Hold felszíne alatt, és egy titokzatos "gélszerű" anyagot is felfedezett, amely a tudósok szerint egy holdi kőzet, amelyet egy aszteroida becsapódása okozott.

Kína az idén leszállt egy másik róverével a Marson is, és jelenleg a Tiangong űrállomás építése folyik, amely 2022 végére elkészül.
Kína továbbá azt is bejelentette, hogy 2029-re holdkutató állomást létesít a Hold déli sarkán.

Ami pedig a titokzatos kunyhó szerű objektumot illeti, arra konkrét választ fogunk kapni a következő hónapokban.

EGY IDEGEN KUNYHÓT TALÁLTAK A KÍNAIAK A HOLD TÚLSÓ OLDALÁN ❓

Zene / Music:

The Sky is on Fire - Ambient Music

top 5 magyar hold
a hold túlsó oldala
kunyhó a holdon

#top5magyar #univerzum

Online Filmek

Recent Posts

England schools open: Boris Johnson gives UK Covid-19 update as pupils return to classrooms

Most of Britain's primary schools have reopened their doors this morning, while secondary school students will…

2 days ago

The Export-Import Bank, the United States, and Globalization

Please join us for a discussion on the Export-Import Bank's contribution to the U.S. economy,…

2 days ago

🔵Bank Of England Sends Bail In Paperwork

Bank Of England Sends Bail In Paperwork Neil's Weekly NEWS! ⬇️ NMW 'Approved' Services: ⬇️…

2 days ago

Bank of Canada holds key rate for first time in a year, leaves door open to future hikes

The Bank of Canada is holding its key interest rate steady for the first time…

2 days ago