Sat. Dec 21st, 2024
Elhallgatott gyalázat – Áldozatok és szemtanúk a háborús erőszakról

Elhallgatott gyalázat: film készül a "felszabadító" vörös horda által megerőszakolt százezrekről
Elhallgatott gyalázat címmel forgatott dokumentumfilmet a „felszabadító" szovjet katonák által megerőszakolt magyar nőkről Skrabski Fruzsina. Mint az mno.hu-nak elmondta, azt akarta megmutatni, miként viselte meg az áldozatokat és az egész társadalmat ez a megaláztatás.

Bár 1990-ig nem lehetett róla beszélni, mára már elfogadott tény, hogy a második világháború végén Magyarországot megszálló szovjet katonák tömegesen erőszakolták meg a magyar nőket, lányokat és asszonyokat egyaránt. Megaláztatásban, szégyenben kellett élniük, nem beszélve a nemi betegségekről és a terhességmegszakításokról. A történészek az 1944-45-ben megerőszakoltak számát több százezer főre teszik. A társadalom és a tudomány azonban még mindig keveset tud az akkor történtekről, így egyvalami egészen biztos: kutatni- és tennivaló van még bőven.
Szovjet szörnyemlékmű
A vitatott emlékművet Magyarország szovjet megszállása után,1946-ban emelték;az obeliszken lévő jelképeket,az ötágú csillagot és a szovjet címert rövidebb időre az 1956-os forradalomban és 2006-ban,Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárgását követően is eltávolították.Mindkét alkalommal visszakerült a lerombolt Trianon-emlékmű helyének közelében épült obeliszkre a szovjet címer távirati iroda úgy tudja,a szovjet emlékműre az„1956",ill a „Gyilkosok"és az„Árulók"szavakat festették fel.A média megóv minket az ilyen káros, szenzációhajhász, szomorú hírektől. Ehelyett olyan ostobaságokat sugallnak, mintha a megszállás mellett valami mást is jelképezne az emlékmű. Hátha nem felejtettük el azt a hazugságot, hogy alatta szovjet katonák nyugszanak. Hátha belenyugszunk abba, hogy a demokráciába belefér azoknak a tisztelete, akik felszabadításnak élték meg a megszállást, és megengedjük nekik, hogy az ezeréves államiságunkat szimbolizáló jelkép helyén ez álljon.

Related Post