Talán nem méltatlan, hogy ezt a Horatius-idézetet (Exegi monumentum aere perennius – Ércnél maradandóbb emléket alkottam) választottuk emlékfilmünk címéül, hiszen a Másfélmillió lépés Magyarországon… nem múló népszerűsége és értékeinek tartóssága ebben a változó világban joggal hasonlítható a római költő életművéhez. Rockenbauer Pál 1979 nyarán indult csapatával a zempléni Nagy Milicről arra a 76 napos és 1100 kilométeres gyaloglásra, amelynek filmes dokumentálása nemzedékek szórakoztató TV-sorozata, sőt ma már nyugodtan mondhatjuk, hogy természetjárók, néprajzosok, szociológusok kutatási területe lett az elmúlt 40 évben.
A kerek évforduló alkalom arra, hogy a még köztünk élő alkotók emlékeit és a film sikerének titkait megkísérelhessük föltárni. A nyilatkozatokból kirajzolódik egy – mondhatjuk – halhatatlan televíziós ismeretterjesztő, Rockenbauer Pál portréja, és kulcsfontosságú, minden tartalmat meghatározó alkotói szerepe az út megvalósításában és a filmsorozat későbbi sikerében. Sokan mondják, hogy mielőtt egy-egy kéktúra szakaszra indulnának, megnézik az ide vonatkozó filmrészletet, ami kulcsot ad a „láss, ne csak nézz” jellegű ország- és természetjáráshoz. De ma már ennél is többről van szó: alkotók választják az élményszerzésnek és az „újraalkotásnak” azt a módját, hogy végigjárva az utat, ők is elmondják, mit jelentett nekik e hosszú gyaloglás élménye és az inspiráció új művek létrehozására. Az elmúlt évtizedben így születtek fotóalbumok, könyvek és filmsorozatok abból a magból, melyet Rockenbauer Pál és alkotócsoportja 1979-ben elvetett.
Végül néhány szép vallomás hallható arról a személyiségformáló fizikai és lelki próbáról, amit az út végigjárása jelent. Azt hiszem, e turisztikai kihívás éppen ezekben az években emelkedik egy magas szellemiségű nemzeti zarándoklattá.
Köszönet érte a természetjáróknak és Rockenbauer Pálnak.
Szerkesztő, rendező: Gyenes Károly
Operatőr: Tóth Zsolt Marcell, Tisza Balázs, Várkonyi Sándor, Magyar Csaba