Rejtély Film

Izrael titkosszolgálat 2. rész - Moszad #zsidó #arab Dokumentum film magyarul

Hetven éve, 1951. szeptember elsején írta alá Ben Gurion izraeli államelnök a Hírszerzés és Különleges Műveletek Intézete, közismert nevén a Moszad felállításáról szóló rendeletet. Izrael állam nemzeti titkosszolgálata, az „Intézet" (a Moszad elnevezés héberül intézetet jelent), a világ egyik leghatékonyabb és legkiterjedtebb ügynökhálózattal rendelkező hírszerző szervezetévé nőtte ki magát az elmúlt hetven év során, amelynek számos nagy port felvert akció fűződik nevéhez. A páratlan hatékonysággal dolgozó szervezet nem nagyon válogat az eszközökben, ha Izrael állam nemzeti érdekeit vagy biztonságát kell megvédenie. A Moszad ügynökei kalandregénybe illő módon rabolták el az Argentínában bujkáló hírhedt náci háborús bűnöst, Adolf Eichmannt, de ha Izrael állam érdekei úgy kívánták meg, akár egy volt nácit is beszerveztek a soraikba. Sőt, sikerült beszervezniük az egyiptomi elnök, Nasszer vejét is, aki vezető pozícióban volt, még apósa halála után is. Noha a Moszad sok bírálatot kapott a módszerei miatt, ám az tagadhatatlan, hogy az „Intézet" jelenleg a világ egyik legeredményesebben dolgozó titkosszolgálata.

Online Filmek

Recent Posts

England schools open: Boris Johnson gives UK Covid-19 update as pupils return to classrooms

Most of Britain's primary schools have reopened their doors this morning, while secondary school students will…

2 days ago

The Export-Import Bank, the United States, and Globalization

Please join us for a discussion on the Export-Import Bank's contribution to the U.S. economy,…

2 days ago

🔵Bank Of England Sends Bail In Paperwork

Bank Of England Sends Bail In Paperwork Neil's Weekly NEWS! ⬇️ NMW 'Approved' Services: ⬇️…

2 days ago

Bank of Canada holds key rate for first time in a year, leaves door open to future hikes

The Bank of Canada is holding its key interest rate steady for the first time…

2 days ago