Úti Film

Kalandozás Indonéziában (Új Travel Film)

Sziasztok Drágák!
Ezt a filmet már legalább 1 éve hagytam állni a merevlemezemen egészen 80%-ig készen, tényleg csak az utolsó simításokra várt, hangolás, színezés, lyukak kitöltése. Szegény már olyan régen készen lehetett volna, de a rengeteg munka és elfoglaltság miatt feledésbe merült. Egyébként ebből az anyagból készült a YouTubera a Raw Fruity Living with Sophie intró, amit annyian szerettek és aminek úgy örülök egyébként, mert nekem sokszor ez az intró adja meg az inspirációt a videóim elkészítéséhez. Mindig elképzelem, "na ez milyen jól fog kinézni az intróval :D"! Van hogy előfordul, hogy a munkám mellett szabályosan rámtör a szenvedéllyel való vágás, így történt ez most is, hogy pár kemény munkanap után gondoltam felelevenítem magamban a videóban látott élményeinket és befejezem ezt a filmet. Hála ennek az inspirációnak sikerült is, remélem tetszeni fog Nektek! Egyéb iránt, Lackó ezalatt az utazás alatt kérte meg a kezemet, a kis videót, amit kedves barátunk csinált bele is tettem egy-egy snitt erejéig :)! Annyira csodálatos, hogy most pedig már házasok vagyunk, jó volt visszanézni magunkat, köszönjük Csabim, hogy ott voltál velünk ebben a szent pillanatban!!
Szóval ilyen volt számunkra legutóbb Indonézia!
(Ez most nem egy Vlog videó, inkább egy Travel Film.)

Instagramunk:
https://www.instagram.com/rimoczizsofi/
https://www.instagram.com/laszlomarosi/

Online Filmek

Recent Posts

Tuition, Term Test නැති නොමිලේ ලබා දෙන කැනඩාවේ අධ්‍යාපනය | CANADIAN EDUCATION SYSTEM

"Explore the Canadian Education System with Life in Canada on YouTube! 📚🇨🇦 Get insights into…

58 mins ago

Shocking school lockdown in Western Sydney | 7 News Australia

Parents are demanding metal detectors in schools after a knife-wielding student sent a Western Sydney…

59 mins ago

Top US bank|best bank in usa|Banking in the United states|What are the best banks in USA|

In this VIdeo i will tell you about best bank in USA In this video…

60 mins ago

Kwasi Kwarteng critical of Bank of England: 'Something's gone wrong'

The business secretary, Kwasi Kwarteng, has criticised the Bank of England’s control of inflation, saying 'clearly…

1 hour ago

Royal Bank of Canada Career Opportunities

For more information about St. Lawrence College Career Services visit our website: http://www.stlawrencecollege.ca/campuses-and-services/services-and-facilities/career-services/

1 hour ago

LIVE: The Reserve Bank has left interest rates on hold at 4.35% | ABC News

The Reserve Bank of Australia has left interest rates on hold at 4.35%. Subscribe: http://ab.co/1svxLVE…

1 hour ago