Kárpátia - Magyar Ének
Album:Rendületlenül, 2012
Zeneszerző: Back Zoltán
Petrás János
Szövegíró: Petrás János
Mint egykor Erdély meghajszolt határán
a fölriasztott utolsó bölény.
Úgy állsz most népem, oly riadtan, árván,
Búd vadonának reszkető ölén.
És én, mint véred lüktető zenéje,
ahogy most lázas ajkadon liheg.
A hang vagyok, mely belesír az éjbe
és sorsod gyászát így zendíti meg:
A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
ahány magyar rög innen elszakad.
A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom,
Kikaparom a földből a holtakat.
Meredjen égnek, körül a határon
tiltó karjuknak végtelen sora.
S az égboltján fönt lángbetűkkel álljon
egy égő, elszánt, zordon szó: soha
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni
csak magyar földön és csak magyarul.
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam mármost porba hull.
De ezt a lelket itt hagyom örökbe,
s ez ott vijjog majd Kárpát havasán.
És belesírom minden ősi rögbe,
el innen rablók, ez az én hazám.
És leszek szégyen és legyek gyalázat,
és ott égek majd minden homlokon.
S mint bujdosó gyász az én szép hazámat
a Jóistentől visszazokogom.
És megfúvom majd hitem harsonáit,
bölcsővé lesz még minden ravatal.
Havas Kárpáttól kéklő Adriáig
Egy ország lesz itt, egyetlen, s magyar.
A Campion Singers az ascoti ( Anglia ) St. Mary's bentlakásos leányiskola hivatalos kórusa. A…
The remains of 215 children, some as young as three years old, were found at…
Oyster Point Hotel Book Now: http://www.wowhotelreviews.com/exit/?redirect=https://www.booking.com/hotel/us/oyster-point.en.html?aid=2277880 Location: http://www.google.com/maps/place/40.3537619,-74.07425389 This boutique hotel is within a 15…
Our Monetary Policy Committee (MPC) decides what monetary policy action to take. The MPC sets…
🌐 Content: ▪️Substack - https://lenapetrova.substack.com/ ▪️Lena Petrova: Rumble: https://rumble.com/c/LenaPetrova YouTube: https://www.youtube.com/@lenapetrova ▪️Lena Petrova, CPA -…
https://wee.bnking.in/Fyoa49