PÁNCÉLOS MENETINDULÓ
(Szöveg: Petrás J. Zene- Petrás J. –Bäck Z. – Szíjártó Zs.)
Csak két szerelmem van nekem, de van nekem:
Egyik a hazám a másik kedvesem,
Értük élek, s ha kell értük halok.
Magyar páncélos vagyok!
Hallják meg az égen fénylő csillagok,
Hallják fenn a menyben mind az angyalok,
Tankjainknak dübörgő dallamát,
Zúgják a nyári éjszakák!
A páncélos dandár lánctalpak hátán,
A poklok tüzében is gördül tovább.
Vérben, és sárban, elszántan, bátran,
Mindenre készen, Parancsra vár.
Lövegtorony… ha célt talál…
Megremeg… a puszta néma táj.
A harckocsi…. rohan velünk…
Istenre bízunk… a drága életünk.
Tűzzel-vassal védjük meg a szent hazát,
Nyílik még a harcmezőkön vadvirág,
Szívünkbe van írva oly sok küzdelem,
Nem rettent el semmi sem!
Búcsút int hegyek mögül a napkorong,
Indulnak a tatai páncélosok,
Lángot gyújt egy utolsó fénysugár,
Hogy visszavár! Visszavár!
A páncélos dandár lánctalpak hátán,
A poklok tüzében is gördül tovább.
Vérben, és sárban, elszántan, bátran,
Mindenre készen, Parancsra vár.
Lövegtorony… ha célt talál…
Megremeg… a puszta néma táj.
A harckocsi…. rohan velünk…
Istenre bízunk… a drága életünk.