Thu. Apr 18th, 2024
Kitüntetések a Nemzeti ünnepen – Balog Zoltán, miniszter … 7.

Balog Zoltán, magas színvonalú munkája és példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adott át:

ÁDÓK ISTVÁN, a csanádpalotai Kelemen László Művelődési Ház igazgatója,
Dr. ARATÓ ANTAL, a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár nyugalmazott címzetes igazgatója, a Vörösmarty Társaság alelnöke,
BÁLINT JÓZSEF, újságíró, szerkesztő,
Dr. BERCSÉNYI LAJOS, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház főigazgató főorvosa, önkormányzati képviselő,
BERECZKI SÁNDOR, a Pesti Magyar Színház főügyelője,
BERECZKY ILDIKÓ, a Harkány-Márfia Református Társegyházközség lelkésze,
BÍRÓ JÓZSEF, költő,
BORSINÉ ARATÓ ÉVA, akusztikus szakértő, az Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület Akusztikai Szakosztályának elnöke, a Magyar Mérnöki Kamara Akusztikai Tagozatának elnöke,
Dr. BUDAI LÁSZLÓ, az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola professor emeritusa,
BUHÁLY JÓZSEF, festő- és grafikusművész,
BURAI ISTVÁN, festő- és grafikusművész, a Művészek és Műpártolók Debreceni Egyesületének alapító tagja, a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének alapító tagja és alelnöke,
CSÁNYI JÁNOS, operaénekes, a Magyar Állami Operaház volt magánénekese,
Dr. CSERVENYÁK LÁSZLÓ, etnográfus, a mátészalkai Szatmári Múzeum igazgatója,
Dr. DIENES OTTÓ IMRE, író, képzőművész, a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium, a Teleki Blanka Gimnázium és a franciaországi Université Catholique de Lille volt tanára, a Vörösmarty Társaság elnökségi tagja,
FALUSI KÁROLYNÉ, a Budapesti Gazdasági Egyetem gazdasági igazgatója,
GÁL TIBOR MÁTYÁS, grafikusművész, portrékarikaturista,
Dr. GARA ISTVÁN, gyógyszerész, a Magyar Gyógyszerész Kamara alapító tagja, a Megyei Elnökök Értekezletének volt elnöke,
GYURÓKOVICS TIBOR, zenepedagógus, a barcsi Vikár Béla Állami Zeneiskola nyugalmazott trombita és kamarazene tanára,
HADOBÁS PÁL, az Edelényi Művelődési Központ, Könyvtár és Közérdekű Muzeális Kiállítóhely igazgatója,
HEROLD LÁSZLÓ, a Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium nyugalmazott igazgatója és tanára,
Dr. JÓZSA TIVADAR, nyugalmazott orvos, író, költő,
KEMÉNY ISTVÁN, a Budapest Bábszínház művésze,
KOPPÁNY ZSOLT, költő, író, kritikus, esszéista, a József Attila Szabadegyetem volt tanára,
LAKATOS ANDOR, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár vezetője,
LŐRINCZ GYÖRGY, író, a székelyudvarhelyi Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány alapító elnöke,
MAYER KÁROLY LÁSZLÓNÉ, nyugalmazott táncpedagógus, a Nagyatádi Fürjecske Néptánc Egyesület elnöke és művészeti vezetője,
NAGY BÉLA, a Magyar Sportlövők Szövetségének elnökségi tagja, a Technikai és Versenybíró Bizottság vezetője, a Budapesti Sportlövők Szövetségének főtitkára,
NÉMETH KATALIN, a Nemzeti Táncszínház vezető művészeti menedzsere,
OLÁH ANNA, fizikus, Bolyai-kutató, nyugalmazott tanár,
Dr. PÁLL ISTVÁN, a Sóstói Múzeumfalu nyugalmazott intézményvezetője,
PÉTER LÁSZLÓ, néptáncművész, koreográfus, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tagja,
Dr. SZALONTAI ÉVA, újságíró, az Egészség-Élet című újság alapítója, főszerkesztője,
SZEKERES JÁNOS, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum felnőttképzési vezetője,
SZÜLE TAMÁS, a Magyar Állami Operaház szerződéses magánénekese,
Dr. TAMÁS LAJOS, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszékének egyetemi tanára,
TURZÓNÉ LÁBADI GIZELLA, a Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnázium és Kollégiumának nevelőtanára,
VAVRINECZ ANDRÁS, népzenész, népzenetanár, népzenekutató, a Hagyományok Háza zenei könyvtárosa,
ZENOVITZ ZÉNÓ ZOLTÁN, a Magyar Állami Operaház festőművész részére.

Készítette: Krónika Videómagazin. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Közéleti Gazdasági Krónika.

Related Post