Úti Film

Közel Afrikához - A mai Namíbia

Közel afrikához
Ismeretterjesztő-dokumentumfilm

Szakértő:
dr. vojnits andrás

Producer:
Farkas Attila
Gerebics Sándor

Operatőr:
Farkas Attila

Szerkesztő-rendező:
Gerebics Sándor

© A-Film / Maxx Media produkció

TÖBB MINT 20 ÓRA FORGATOTT ANYAG, 3700 KM MEGTETT ÚT!

Hogyan élnek valójában például a busmanok? Miféle jelzéseket hagytak ránk sziklarajzaikban? Milyen az élet a végtelennek tűnő Kalahári sivatagban? Miféle törzsi szokások határozzák meg a himbák mindennapjait? Mi a Velvicia Mirabilis? Hogyan él egy német arisztokrata és egy olasz üzletember az ország közepén? Miért hiszi a látogató, hogy Swakopmundban megállt az idő és egy Werner Herzog filmben lenne? Ősi és a felvett, európai – főleg brit és német - kultúra találkozása, szokások, zenék, vallások. Ellátogattunk több világhírű nemzeti parkba is. Ritka lehetőség magyar televíziós stáb számára, az amúgy zárt közösségben.

Az ország köszönhetően a történelmi előzményeknek, erős német befolyás alatt áll ma is, ezért talán nem is annyira meglepő az a fajta szervezettség, amivel Namíbiában találkozik az ember. Reményeink szerint filmünkkel sikerül valós képet adni, és egyben bebizonyítani azt, hogy létezik egy általunk kevésbé ismert fejlődőképes Afrika is, mely együtt tud élni a maga értékeivel, problémáival és sokszínűségével, megteremtve egy haladóbb, modern világot. Az együttélés figyelemreméltó példája. A filmünk utaztató stílusban kalauzolja végig a nézőket az országon. Busman vadászaton veszünk részt, ellátogatunk a zárt faluközösségben élő himbákhoz, több millió éves emlékeket kutatunk, ellátogatunk a hatalmas ország szinte minden zegzugába, táncolunk, game-drive és night-drive kalandokat élünk át és még számtalan élmény… Exkluzív televíziós ismeretterjesztő-dokumentumfilm a mai, fejlődni vágyó Namíbiáról, magyar szemmel, kiváló hazai színművészek – többek közt Helyey László és Lukáts Andor – közreműködésével.

Online Filmek

Recent Posts

Tuition, Term Test නැති නොමිලේ ලබා දෙන කැනඩාවේ අධ්‍යාපනය | CANADIAN EDUCATION SYSTEM

"Explore the Canadian Education System with Life in Canada on YouTube! 📚🇨🇦 Get insights into…

19 hours ago

Shocking school lockdown in Western Sydney | 7 News Australia

Parents are demanding metal detectors in schools after a knife-wielding student sent a Western Sydney…

19 hours ago

Top US bank|best bank in usa|Banking in the United states|What are the best banks in USA|

In this VIdeo i will tell you about best bank in USA In this video…

19 hours ago

Kwasi Kwarteng critical of Bank of England: 'Something's gone wrong'

The business secretary, Kwasi Kwarteng, has criticised the Bank of England’s control of inflation, saying 'clearly…

19 hours ago

Royal Bank of Canada Career Opportunities

For more information about St. Lawrence College Career Services visit our website: http://www.stlawrencecollege.ca/campuses-and-services/services-and-facilities/career-services/

19 hours ago

LIVE: The Reserve Bank has left interest rates on hold at 4.35% | ABC News

The Reserve Bank of Australia has left interest rates on hold at 4.35%. Subscribe: http://ab.co/1svxLVE…

19 hours ago