Romantikus Filmek

MEGÉRKEZETT A KORONAVÍRUS MAGYARORSZÁGRA!

MEGÉRKEZETT A KORONAVÍRUS MAGYARORSZÁGRA!

Immár Magyarországnak is van koronavírusos betege, sőt, rögtön kettő is

máv csomagokat oszt

Megvan az első fertőzött, sőt, mindjárt kettő olyan beteg is van, akit koronavírus-fertőzés miatt kellett egészségügyi intézménybe szállítani – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerda kora este a közösségi oldalán, miután részt vett az operatív törzs ülésén a Belügyminisztérium épületében.

Az első két fertőzött külföldi, iráni diákok, egyelőre tünetmentesek, de a szükséges eljárásnak megfelelően a Szent László Kórházba szállították őket – mondta. Megjelent a koronavírus-fertőzés az országban. Mától kezdődően a védekezés szakaszába léptünk. Minden nap délben ülésezik az operatív törzs és utána tájékoztatják a sajtót – mondta a kormányfő.

Hozzátette: az operatív törzs megállapította, hogy a védekezéshez minden szükséges személyi, tárgyi és jogi feltétel rendelkezésre áll, így van megfelelő létszámú, felkészült orvos és ápoló, eszközök, például maszkok, és a helyzet kezeléséhez szükséges jogszabályok, melyek alapján az orvosok rendőrök, közigazgatási szakemberek végezhetik munkájukat.

Forrás [MTI] / itthon .ma

Online Filmek

Share
Published by
Online Filmek

Recent Posts

England schools open: Boris Johnson gives UK Covid-19 update as pupils return to classrooms

Most of Britain's primary schools have reopened their doors this morning, while secondary school students will…

12 hours ago

The Export-Import Bank, the United States, and Globalization

Please join us for a discussion on the Export-Import Bank's contribution to the U.S. economy,…

12 hours ago

🔵Bank Of England Sends Bail In Paperwork

Bank Of England Sends Bail In Paperwork Neil's Weekly NEWS! ⬇️ NMW 'Approved' Services: ⬇️…

12 hours ago

Bank of Canada holds key rate for first time in a year, leaves door open to future hikes

The Bank of Canada is holding its key interest rate steady for the first time…

12 hours ago