2016-ban a világhírű amerikai filrendező és producer úgy döntött, hogy - a nyugati sajtó enyhén szólva korlátozott és olykor erőteljesen dezinformáló tájékoztatása miatt - utánajár az ukrán-orosz krízis hátterének. A dokumentumfilm középpontjában az Euromajdan, illetve az azt kiváltó események és a mögötte meghúzódó érdekek állnak. Ismerős arcokkal (pl. Soros György, John McCain, Victoria Nuland, Vitalij Klicsko stb.), és talán még ismerősebb politikai módszerekkel is találkozhatunk (lásd az amerikai nagykövetségre eligazítás céljából rendszeresen ellátogató bérlistás politikusokat, akik valahogy "véletlenül" mindig úgy gondolkodnak, hogy a véleményük inkább az aktuális amerikai politikai érdekekkel, mint hazájuk érdekeivel egyezik meg stb.). Bár maga a film már régi, s ebből kifolyólag magával a háborúval már nem foglalkozhatott, a krízis eszkalálódásáig vezető történelmi, társadalmi és politikai okok feltárásával lehetővé teszi a konfliktus okainak mélyebb megértését. Mi és miért történt a kijevi Majdan téren? Mit keres Amerika és a nyugat Ukrajnában? Miért, hogyan és milyen alapon annektálta Oroszország a Krím-félszigetet? Tényleg a "diktátor"Janukovics lövetett annak idején a fegyvertelen és békésen tüntető tömegbe a Majdan téren? A dokumentumfim ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ, miközben feltárja előttünk az amerikai diplomácia néhány sötét titkát is. A filmben többek között megszólal a "megpuccsolt" Viktor Janukovics egykori ukrán elnök, és Vlagyimir Putyin orosz elnök is.
Oliver Stone: Ukrajna lángokban (dokumentumfilm magyar nyelvű felirattal)
By Online Filmek
#Euromajdan; Majdan; Zelenszkij; Putyin; Jaros; Ukrajna; Oroszország; #romantikus western filmek #vadnyugati filmek #vicces western filmek #western és indiános filmek magyarul #Western Film online #Western Film youtube #western filmek 2014 #western filmek 2017 #western filmek 2018 #western filmek magyar nyelven videa