Tue. Jun 18th, 2024
Orbán soha nem ment ilyen mélyre | Rogánnak adatszerzés miatt kellett a Vodafone

Mozgósít a választások előtt a Fidesz: a tizedik „békemenetet” az eddigi legnagyobbnak ígérik, bár ez szinte az összes esetében elmondható volt eddig. Most azonban bevonulnak a Margit szigetre, ahol délután 3-kor Orbán Viktor mond beszédet a Nagyréten. A Partizán és Tóth Jakab a helyszínről tudósít, illetve élőben jelentkezünk a stúdióból, ahol Ruff Bálint, Lakner Zoltán és Stumpf András értékelik Gulyás Marcival az eseményeket, az elhangzottakat, illetve a békemenetek tizenkét éves történetét.

Előtte azonban harmadszor is stúdiónkba látogat Magyar Péter: februárban a Partizánnak adott első interjújában lépett ki látványosan a NER-ből. Egy hónapra rá, márciusban szintén a Partizánon jelentkezett be aztán politikusként. Azóta eltelt két és fél hónap, nekünk pedig egyre több kérdésünk lett. Mindarról, amiket azóta mond, illetve arról is, amiről nem beszél. Most mindet feltesszük neki.

Támogasd te is a Partizán munkáját!
https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/

Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:
https://pentekreggel.hu/

Iratkozz fel a 24.hu extra tartalmaiért:
https://24.hu/regisztralj

Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:
https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozas

0:00 Visszaszámláló
4:12 Bevezető
7:33 Magyar Péter kampánya
14:39 Kiábrándulás a Fideszből, Rogán és a Vodafone
26:16 Vita a köztévén
31:00 Politikai hibák
34:29 A Tisza jelöltjeinek inkognitója
58:38 NOlimpia kampány kritikája
1:02:00 A rendőri jelentés és a hamisítási vád
1:09:06 Erőszak és kommunikáció
1:26:27 Nagy Ervin és a kultúra
1:34:57 Bejelentkezés a Békemenetről
1:43:45 12 év mozgósítás: Ruff, Lakner, Stumpf
2:45:33 Miért ilyen magas a Fidesz támogatottsága?
2:59:52 Orbán Viktor beszéde a Margit-szigeten
3:33:43 A beszéd elemzése

Facebook: https://facebook.com/partizanpolitika/
Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo
Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/
TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_media
Partizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/
Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/

További támogatási lehetőségekről bővebben:
https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

Felhasznált forrás: Arcanum adatbázis (adt.arcanum.hu)

Related Post