"A Belügyminisztérium sajtóosztálya közli: folyó hó 3-án csütörtökön este 9 óra körül a Szabolcs megyei Pócspetri község községháza udvarán véres rendbontásra került sor, amelynek egy halálos áldozata van. A budapesti Államvédelmi Osztály kiszállt a hely-színre és a következőket állapította meg: Május 31-én Pócspetri község Nemzeti Bizottsága 6:1 arányban az iskolák államosítása mellett foglalt állást. Asztalos János, a község római katolikus plébánosa, aki a plébánia 160 holdas birtoka felett rendelkezik, beismerte, hogy Június 1-én a plébániára rendelte a község tanítóit. Tudomásukra hozta, hogy amennyiben a tanítók az egyházi iskolák államosítása mellett foglalnak állást, ki fogja őket az egyházból közösíteni. A szülőket is figyelmeztette, amennyiben az iskolák államosítása mellett foglalnának állást, az egyházból kiközösíti őket. Június 3-án este a képviselőtestület ülése alatt, az esti litániáról, 9 óra körül mintegy ötszáz főnyi felizgatott tömeg fenyegető és támadó szándékkal benyomult a községháza udvarára. A rend helyreállítására megjelentek Takács Gábor római katolikus rendőrőrvezető, aki hétgyermekes újgazda fia, valamint Hell Ferenc szakaszvezető. Királyfalvi (Kremper) Miklós volt zászlós, községi írnok és Kusnyér János a tömeg élén megtámadták Takács Gábor rendőrőrvezetőt és tőle fegyverét elvéve Királyfalvi (Kremper) Miklós Takács Gábort agyonlőtte. A gyilkosok és cinkosaik beismerő vallomást tettek. Eddig 28 személyt vettek őrizetbe. Az Államvédelmi osztály értesítette az ügyészséget, hogy a statáriális tárgyalás lefolytatására szükséges intézkedéseket tegye meg." (Szabad Nép, 1948. Június 6. vasárnap.)
Pócspetri ( magyar dokumentumfilm 1982)
By Online Filmek
#1982 #archívum #Dokumentum Film #dokumentumfilm #dokumentumfilm 2018 #dokumentumfilm ajánló #dokumentumfilm angolul #dokumentumfilm online #dokumentumfilm youtube #dokumentumfilmek 2017 #dokumentumfilmek 2018 #dokumentumfilmek videa #magyar #pócspetri #spektrum dokumentumfilmek #természet dokumentumfilmek