Úti Film

Spar Magyarország a 387. üzletét adta át Budapesten, a Váci út 34-ben ...

Új, korszerű üzletet nyitott Budapesten, 2015. május 28-án, a Váci út 34. szám alatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. Az áruház több mint félezer négyzetméter eladótérrel rendelkezik és 317 millió forint beruházással valósult meg, 22 új munkahelyet teremtve.

A SPAR 2015-ben - mint megtudtuk - a franchise hálózatának bővítésére és saját üzemeltetésű üzleteinek felújítására koncentrál.

Erwin Schmuck, a SPAR Magyarország ügyvezető igazgatója a megnyitó ünnepségen elmondta: a vállalat az elmúlt 24 évben mintegy 1 milliárd eurót fektetett be a magyar piacon, ebből csaknem 55 millió eurót 2014-ben, és ezzel mintegy 800 új munkahelyet is teremtettek.

2015-ben változatlanul az expanzió és a bővülés a cél, annak ellenére, hogy a külső gazdasági körülmények megváltoztak Magyarországon és a vasárnapi zárva tartásnak köszönhetően átalakultak a vásárlási szokások.

A Váci úti áruháznyitásnak köszönhetően a SPAR összesen 393 ezer négyzetméteren szolgálja ki a vásárlókat. Az üzletben – a legszélesebb fogyasztói igényeknek megfelelően – hangsúlyos szerepet kapnak a kedvező árú SPAR saját márkás cikkek és a megszokott, kiváló márkatermékek is.

A csemegepultban elérhetőek a cégcsoport saját húsüzeméből származó, ellenőrzött minőségű REGNUM hentesáruk, a húskészítmények, a helyben sütött friss pékáruk, a zöldségek, gyümölcsök, hidegkonyhai készítmények ...

Megtisztelte az átadási ünnepséget és köszöntőt mondott - Tóth József polgármester nevében - Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Igazgatási Osztály vezetője Forgóné Kroboth Zsuzsanna.

Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Közéleti Gazdasági Krónika.

Online Filmek

Recent Posts

England schools open: Boris Johnson gives UK Covid-19 update as pupils return to classrooms

Most of Britain's primary schools have reopened their doors this morning, while secondary school students will…

1 day ago

The Export-Import Bank, the United States, and Globalization

Please join us for a discussion on the Export-Import Bank's contribution to the U.S. economy,…

1 day ago

🔵Bank Of England Sends Bail In Paperwork

Bank Of England Sends Bail In Paperwork Neil's Weekly NEWS! ⬇️ NMW 'Approved' Services: ⬇️…

1 day ago

Bank of Canada holds key rate for first time in a year, leaves door open to future hikes

The Bank of Canada is holding its key interest rate steady for the first time…

1 day ago