Sat. Apr 20th, 2024
Suskunlar – Csendjáték 1. RÉSZ TÖRÖK SOROZAT

„ A kezdetektől nyilvánvaló volt a végzetünk.”

Ezzel a mondattal indul el a sorozat, mely öt ember évtizedes barátságáról szól.

Egyszerre két szálon futnak a cselekmények, a szereplők visszaemlékezéseiből ismerhetjük meg azokat a 20 évvel ezelőtti eseményeket, melyek a jelenbeli történések gyújtószikráját képezik.
20 évvel ezelőtt öt gyermek eltulajdonít egy édességet szállító furgont, ami aztán halálos balesetet okoz. Az elkövetett bűncselekmény miatt a gyerekeket börtönbe zárják, ahol életük legkeményebb időszaka vár rájuk. Rideg környezet, zsarnoki cellatársak és egy még kegyetlenebb börtönigazgató keseríti meg fogságuk napjait.
Szabadulásuk napján fogadalmat tesznek, hogy a velük történt borzalmak elfelejtése érdekében többé nem fognak találkozni egymással.
20 évvel később azonban egy váratlan esemény hatására a sors újra összehozza őket, az elfelejtettnek hitt emlékek előtódulnak, a mélyen magukba temetett fájdalmak felszínre törnek, a begyógyultnak vélt sebek újra felnyílnak, és elkezdődik a harc egymásért, az igazságért és azért, hogy megbosszulják mindazt, amit annak idején a börtönben el kellett szenvedjenek.
Ez egy klasszikus történet a barátságról, az összetartásról és összetartozásról, a jó és a rossz örökös harcáról.
Szereposztását tekintve igazi sztárparádéval állunk szemben, olyan neveket találhatunk a stáblistán, mint Murat Yıldırım, Aslı Enver, Sarp Akkaya, Güven Murat Akpınar, Berk Hakman, Tugay Mercan, Reha Özcan vagy Mehmet Özgür.
A forgatókönyvíró az a Pınar Bulut, aki az Ezel és a 20 dakika(Egy ellopott élet) sorozatok forgatókönyvét is írta.
A sorozat csodálatos zenei betétjeit az az Aytekin Ataş szerezte, akinek a Bir Bulut Olsam (Ha felhő lehetnék) című sorozat zenéit is köszönhetjük, valamint Ahmet Kaya (1957-2000) varázslatos balladái is felcsendülnek a részek során.

Related Post