A Kárpát medence Szent László-legendáit dolgozza fel a diákok számára élvezhető formában a Székelyföldi Legendárium csapata. A sziklahitű király című…
Azáltal, hogy egyik napról a másikra tűntek el Bözödújfaluról az otthonok, több százan váltak egy kicsit hontalanná: mert hiába találtak…
Több mint kétszáz darab négyszáz éves ezüst pénzérmét talált egy fiatalember a Nagyvárad melletti erdőben. A törvényeknek megfelelően a kincseket…
November 17-én a szombathelyi MMIK színháztermében lépett fel műsorával a Magyar Nemzeti Táncegyüttes.
Hátborzongató kalandban volt része egy kisfiúnak az olaszországi Trentinóban. A gyerek éppen kirándult a családjával, amikor egy hatalmas medvével találta…
1882-ben azzal gyanúsították meg a tiszaeszlári zsidókat, hogy rituális gyilkosságot követtek el egy keresztény cselédlányon, Solymosi Eszteren. A per nagy…
Aki 10-15 évvel ezelőtt, vagy még korábban járt határon túl, az emlékezhet arra, mint jelentett akkor egy „hö betű” az…
A Kovászna megyei Zabola a századforduló vidéki életét olyannyira hitelesen jeleníti meg, hogy a kastély kapuján betérve a látogatónak az…
Hat nagyjátékfilmet tekinthettek meg idén a filmrajongók a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon. A kortárs alkotások mellett, a seregszemle egyik érdekességeként Kertész…
A Drakula Kastélyként is emlegetett Törcsvári Kastély egyike a világ tíz legszebb kastélyának. Nézzünk körül kicsit, és lássuk mi köze…
22. Filmtettfeszt - Erdélyi Magyar Filmszemle / Zilele Filmului Maghiar, ediția a 22-a www.filmtettfeszt.ro / www.zilelefilmuluimaghiar.ro animáció / animație: Bertóti…
Szakított a civilizációval egy magyar házaspár, Irénke és Attila mindentől távol él! Ennél elzártabb hely nem nagyon létezik a kárpátokban,…
Aki még nem látta ezeket a fantasztikus helyeket, az még igazán nem is ismeri Erdélyt! Kiránduljon ön is az Erdélyi…
https://youtu.be/Ke5UGPci3zw ⭐ Legyél V.I.P. ➼ https://bit.ly/3o8UvBt Instagram ➼ https://instagram.com/dancso.peter Tiktok ➼ https://www.tiktok.com/@peterdancso 🚀 Hypernova Webshop ➼ https://hypernova-space.com 🌐 Hypernova Instagram…
💬 https://absolutelive.hu/termek/absolute-fit-kid-izotonias-ital-gyerekeknek/ 💬 Ha kommentelnél : http://lauranorman.tv/ 🔔 5% KEDVEZMÉNY BOXOKRA 🔔 : https://lanbox.hu/loot/ 💬 KUPONKÓD : LNLOOT 💬 🔔…
Gellért Alpár riportja az ország legnagyobb disznójáról, a Duna Tv Kirakat c. műsorában. 2011 május 22-én
Az Echo Tv Világ-panoráma műsorának Hossó Andrea közgazdász volt a vendége. Már 600 ezer körül van azok száma, akik az…
Részlet Bödőcs Tibor Nincs idő gólörömre című önálló estjéből. A felvétel 2018. június 1-jén készült Zalaegerszegen. https://www.facebook.com/Bodocs.Tibor.humorista https://www.bodocstibor.com
Instagram: https://www.instagram.com/monikaerdelyi/ Facebook: https://www.facebook.com/erdelyimonika12/ Email cím kizárólag üzleti megkeresésekhez: monikaerd@gmail.com Molli TikTok: _mølledor_ Előző videó: MOLLI FŐZ EGÉSZ NAP!! ANYA…
A Dumaszínház Kabaré legújabb epizódjainak témája az oktatás. A következő rész jövő csütörtökön érkezik! Műsorvezető: Kőhalmi Zoltán Közreműködnek: Aradi Tibor,…
A Gasztroangyal az Ipolyhoz utazik, bejárva a folyó határon túli környékét is. Marcsi erdészekkel indul túrázni, majd pedig ostyát készít,…
#bringatúra #kerékpártúra #kerékpár #hungary #erdély #transylvania #partium #torockó #albaiulia #gyulafehérvár Ha nagyon tetszett a film, és szeretnél meghívni egy fagyira,…
Küzdelem a magánnyal, a kilátástalansággal. Élni tovább vagy feladni? Két magányos öregember harca a megmaradásért, elhagyatva az Alföldön. A filmben…
🎭 A Gyere, mesélj! műsor vendége Kárpátalján született, ahol mai napig rajong érte a közönség. Magyarország Jászai Mari-díjjal tüntette ki.…
"Idegesítik" a román államfőt Magyarország Trianonról szóló kijelentései - erről beszélt Klaus Iohannis, mielőtt átvette az uniós tagállamok együttműködését segítő…
A Palánkai vásárban találkoztunk Gyuri bácsival, aki megosztott velünk néhány titkot! Kiránduljon ön is az Erdélyi túrákkal, Péterrel! Kalandos túrák,…
Boldog gyermekkor Székelyföldön . . . . 🔔 Iratkozz fel az Erdővidék Youtube csatornára, hogy elsőként értesülj a sorozatunk legújabb…
Sziasztok Drágák! Arra gondoltam minden hónapban megmutatom az aktuális kedvenc filmjeimet, amelyek elgondolkodtattak, vagy éppen nagy hatással voltak rám. Várom…
Csuti őszintén mesélt arról Hajdú Péternek, hogy belenézett Kulcsár Edina telefonjába és félreérthetetlen üzeneteket talált benne G.w.M-től. Összezárva Hajdú Péterrel…
👕 Termékek: https://videosbolt.hu/Alex_Gaming 📸 Instagram: https://goo.gl/myUCtE 👦 Facebook: https://goo.gl/shAe8d 🔫 Steam: https://goo.gl/UEBGPa 📧 Business E-mail: legalex007@gmail.com
A MOYRA biztonságos gyermekkörömlakkok megvásárolhatók a http://www.moyrashop.hu/ weboldalon illetve az Auchanban. :) Instagram: https://www.instagram.com/monikaerdelyi/ Facebook: https://www.facebook.com/erdelyimonika12/ Email cím kizárólag üzleti…
A mai videóban felköltöztünk egy nagyon régen nem használt padlásra. Az egész éjszakát fent fogjuk tölteni, ráadásul 5 fokban és…