A dokumentumfilm a 2019 és 2024 közötti időszakot mutatja be.
Az alkotás a 2019-es parlamenti és 2020-as önkormányzati választásokkal kezdődik és felidézi, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a koronavírus járvány ellenére is sikeres kampányt tudott folytatni, ezáltal megyei szinten mindenütt arányosan tudta képviselni a közösséget. A dokumentumfilm bemutatja azt is, hogy a közösséget ért korábbi atrocitások ellenére, a szövetség mennyi mindennel segített például a koronavírus járvány idején. Megszervezte még az oltási kampányt is. De szó van a háború kitörését követő időszakról is, amikor a magyar közösség összefogott, latba vetette kapcsolatrendszerét, hogy segíteni tudjon a Kárpátaljára érkező belső menekülteken: akiknek az szállást és étkezést biztosított az intézményeiben. Ezt a segítséget még az ukránok is elismerték.
Rendező-szerkesztő: K. DEBRECENI MIHÁLY
Operatőr-vágó: VASS TAMÁS, BERECZKY TAMÁS
Riporter: MOLNÁR ILDIKÓ, K. DEBRECENI MIHÁLY, BERECZKY TAMÁS
További munkatársak: NAGY RÓBERT, BALLA BÉLA, PUJÓ ISTVÁN, DEBRECENI KAMILLA, SIMON DÁVID
⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇
Kövessenek minket közösségi felületeinken 👇
Facebook: https://facebook.com/profile.php?id=100093820355142
/>Instagram: https://www.instagram.com/tv21ungvar/
Telegram: https://web.telegram.org/k/#@Tv21Ungvar
TikTok: https://tiktok.com/@tv21ungvar_hu
Twitter: https://twitter.com/Tv21Ungvar
Weboldalunk: http://tv21ungvar.tv/hu/
Year 11’s Dan and Shaun get in multiple fights over Kelsey, Shaun’s crush. Subscribe to…
As young Australians around the country join the global pro-Palestine student movement, education reporter Caitlin…
SUMMER IS OVER. time for a new chapter in my senior year of highschool! from…
In this video, we discuss the recent collapse of Silicon Valley Bank and Signature Bank,…
► Subscribe to FT.com here: http://on.ft.com/2eZZoLI ► Subscribe to the Financial Times on YouTube: http://bit.ly/FTimeSubs…
Date: February 2021 A mesmerizing look at the Super Bank in all its glory featuring…