Sun. May 12th, 2024
A Hajnalcsillag fénye ( Hunyadi sorozat 1. ) – Rádiójáték ; Bán Mór

A Hajnalcsillag fénye ( Hunyadi sorozat 1. ) - Rádiójáték ; Bán Mór
Hangoskönyvek a gépi felolvasástól a művészi előadásig széles körben .
Hangoskönyvek, rádiójátékok, hangjátékok. Fantasy, sci-fi, bűnügyi, kaland, romantikus, horror és humoros történetek, regények, novellák, elbeszélések mindenkinek .
Feliratkozott hallgatóink kérésére a könnyebb megkülönböztetés érdekében a cím után feltüntetett " H " a humán a " G " pedig mindig a gépi felolvasást jelöli .

Bán Mór
A ​Hajnalcsillag fénye (Hunyadi sorozat 1.)
Rádiójáték

Bán Mór nem kisebb célt tűzött ki maga elé nagyszabású történelmi regénysorozatával, mint hogy színes, mozgalmas tablóba foglalja a Hunyadiak dicsőségben és tragédiákban egyaránt bővelkedő korszakát. Az utolsó keresztes hadjárat véres bukásának idején került a világtörténelem színpadára a Hunyadi család. A havasalföldi kun kenézek leszármazottai vérrokonuk, Vlad fejedelem rettenetes bosszúja elől menekülnek Erdélybe, ahol Zsigmond magyar király szolgálatába álltak. A valós történelmi tényeken alapuló, kalandos sorozat első kötete hamisítatlan történelmi olvasmány: romantikus, végig feszültséggel teli. Igazi nagyregény, amilyet a magyar történelem ezen alig ismert korszakáról talán még soha nem olvashattunk.

Példátlanul nagyszabású filmsorozat készül Hunyadi Jánosról - https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/peldatlanul-nagyszabasu-filmsorozat-keszul-hunyadi-janosrol.733020.html

Rádiójátékok : https://www.youtube.com/results?search_query=r%C3%A1di%C3%B3j%C3%A1t%C3%A9k / YouTube /
Hangoskönyvek : https://www.youtube.com/results?search_query=hangosk%C3%B6nyvek&sp=EgIIBA%253D%253D / YouTube /

Ha értesülni szeretnél az új feltöltésekről , akkor kérlek iratkozz fel a csatornára és a feliratkozás gomb mellett megjelenő kis harangra kattintva jelöld be az " összes " opciót , így nem maradsz le semmiről.

Legyen szép napod !
Üdvözlettel : Krónika

Nézd meg ezt is ! A YouTube friss tartalmai a témában : https://www.youtube.com/results?search_query=hangosk%C3%B6nyv+hum%C3%A1n+g%C3%A9pi />Itt pedig egy lejátszási lista , ahol több mint 2000 színházi előadás található : https://www.youtube.com/playlist?list=PL7WCLuDmshCTPvfwg2I17ooqifPjLE3z7 />A Rádiószínház legfrisebb műsorai pedig itt érhetők el 1 hónapra visszamenőleg : https://mediaklikk.hu/musor/radioszinhaz

#Látássérült
Témakörök :
#Hangoskönyv #Rádiójáték #Hangjáték #Rádiószínház #Színház #Regény #Novella
#Fantasy #Scyfi #Krimi #Kaland #Dráma #Romantikus #Mese és #Ismeretterjesztő #Könyvek ; #Irodalom / #Audiobook /

Related Post