Mon. May 6th, 2024
Bessenyei Ferenc: Ha én gazdag lennék If I Were A Rich Man

Film musical Hegedűs a háztetőn - Tevje dala . Vámos László. A Hegedűs a háztetőn 1971-ben készült amerikai zenés film, a korábban Sólem Aléhem Tóbiás, a tejesember című regénye alapján 1964-ben New Yorkban bemutatott, majd világszerte nagy sikerrel játszott, azonos című musical filmváltozata. * 1 Előzmények * 2 Történet o 2.1 Betétdalok * 3 Hivatkozások * 4 Külső hivatkozások Előzmények 1964. szeptember 22-én mutatták be elsöprő sikerrel a New York-i Broadwayn, az Imperial Theater színpadán a Sólem Aléhem regényéből adaptált, Joseph Stein által színpadra írt musicalt, Jerry Bock zenéjével, Sheldon Hernick szövegkönyvével, és Zero Mostel főszereplésével.[1] 1966. december 21-én, Anatevka címen adták elő először európai színpadon, Amszterdamban,[2] majd Londonban is a musicalt, 1967-ben pedig Tokióban is nagy sikerrel játszották.[3] A musical több mint négy évtizede sikerrel jelenik meg a világ színpadain, New Yorkban és Londonban is folyamatosan játsszák. Magyarországon 1973-tól a Fővárosi Operettszínházban Bessenyei Ferenc színpadi játéka tette emlékezetessé a musicalt, és különösen népszerű volt előadásában a Ha én gazdag lennék (If I Were A Rich Man) című betétdal. 1986-ban nagylemezen is megjelentek a magyar előadás zenei betétei. 1996 óta folyamatosan játssza a darabot a Madách Színház, Huszti Péter és Dunai Tamás főszereplésével. Az 1960-as évek végére a musicalnek nagy sikere volt szerte a világ színpadain, ezért 1969-ben Norman Jewison felkérést kapott a musical megfilmesítésére. A főszereplőt, Tevjét alakító színész kiválasztásakor a rendező hazardírozott, amikor választása a londoni színpadokon a címszerepet játszó, izraeli Hájim Topolra esett, szemben a musicalt világhírnévre vivő Zero Mostellel.[4] A külső helyszíni felvételeket javarészt Horvátországban Mala Goricában és Lekenikben forgatták, a stúdiófelvételekre a buckinghamshire-i Pinewood stúdiókban került sor. A film a legjobb film és férfi főszereplő Golden Globe-díját nyerte el 1972-ben. Az ugyanabban az évben megrendezett 44. Oscar-gálán három Oscar-díjat nyert el: a legjobb operatőri, filmzeneszerzői és hangmérnöki munkának járót, de további öt kategóriában nevezték az alkotógárdát (legjobb film, férfi főszereplő, férfi mellékszereplő, látványtervező,

Related Post