DokumentumFilm

In memoriam Soós Kálmán (magyar dokumentumfilm)

Soós Kálmán Kárpátalján, az ukrán–magyar határ melletti Szalókán született. Középiskolába a szomszédos Eszenyben járt, majd történelemszakos lett az Ungvári Egyetemen. 1984-től a nagydobronyi középiskolában tanított, 93-ban pedig Moszkvában, az Orosz Tudományos Akadémia Szlavisztikai és Balkanisztikai Intézetében védte meg kandidátusi disszertációját, melynek témája a 17. századi Magyarország volt. Néhány évig az ungvári Hungarológiai Intézet tudományos munkatársa, később igazgató-helyettese lett. Közben, 1989–1994 között történelmet oktatott az Ungvári Állami Egyetem magyar karán is. 1996-ban lett a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola tudományos munkáért felelős igazgató-helyettese, 2000-ben pedig annak rektora.

Soós Kálmán fontos közéleti és politikai szerepet játszott a kárpátaljai magyar kisebbség rendszerváltozást megelőző és követő életében. A KMKSZ megalakulásától kezdve azonosult annak céljaival és meggyőződéssel, szívvel-lélekkel segítette a szövetség tevékenységét, vezető szerepet vállalva a munkájában. Neki is köszönhető, hogy ma Beregszászon működik a főiskola, Kárpátalján pedig még van magyar nyelvű oktatás. Tudós emberként nem tűrte a Kárpátaljával kapcsolatos csúsztatásokat, a történelemhamisítást. Arc poeticája az volt, hogy csak az „ügy maga a fontos”.

A filmet készítette:
K. Debreceni Mihály és Vass Tamás
További munkatársak:
Bereczky Tamás, Debreceni Mihály, Debreceni Kamilla, Kondás Kristóf, D’Albini Ádám, Kulin Zoltán, Kovács Géza, Jenei János, Sterr Attila
Hossz: 52 perc
© Ungvár, 2021

Online Filmek

Recent Posts

England schools open: Boris Johnson gives UK Covid-19 update as pupils return to classrooms

Most of Britain's primary schools have reopened their doors this morning, while secondary school students will…

1 day ago

The Export-Import Bank, the United States, and Globalization

Please join us for a discussion on the Export-Import Bank's contribution to the U.S. economy,…

1 day ago

🔵Bank Of England Sends Bail In Paperwork

Bank Of England Sends Bail In Paperwork Neil's Weekly NEWS! ⬇️ NMW 'Approved' Services: ⬇️…

1 day ago

Bank of Canada holds key rate for first time in a year, leaves door open to future hikes

The Bank of Canada is holding its key interest rate steady for the first time…

1 day ago