Sun. May 12th, 2024
Küzdve és bízva – Jakab Antal püspök életútja (dokumentumfilm)

Dr. Jakab Antal püspök 1972–1980 között segédpüspökként volt jelen a Gyulafehérvári Egyházmegye életében, 1980–1990 között pedig megyéspüspökként vezette azt. A kommunista diktatúra által meghurcolt, tizenhárom évet börtönben is raboskodó főpásztor életének és munkásságának megannyi könyvben történő feldolgozása után ez az első dokumentumfilm, amely elénk tárja küzdelmeit és a jóba vetett bizalmát, emberi arcát és egyházi vezetőként elért eredményeit. A filmet Csúcs Mária és Csúcs Péter készítette, szakértőként Varga Gabriella és Vencser László vett részt a munkában. A film megalkotását a Bethlen Gábor Alap támogatása tette lehetővé.

Related Post