Büntetésüket töltő apák meséket írnak, amelyek alapján mesefilmek készülnek – saját maguk és otthon levő gyerekeik főszereplésével. A filmet keretező közös alkotói folyamat során belelátunk a fogvatartottak és családjaik párhuzamosan zajló életébe és nehezen működtethető kapcsolataik alakulásába. A mai filmes technológiának köszönhetően a mesefilmekben apa és gyereke egy mágikus, szabadon alakítható világban találkozhat, átlépve ez által a kézzelfogható valóság korlátait. Kérdés viszont, hogy a fikcióban megtörténő találkozás élménye tud-e valós hatással lenni ezekre a nagyon szigorúan korlátozott, súlyosan terhelt kapcsolatokra. Valódivá tud-e válni a fantázia világában létrejövő közelség, vagy megreked valamiféle mesterségesen létrehozott illúzió szintjén?