Mon. May 6th, 2024
“NYOLCVAN A SZÁZBÓL” Történetek Lujzi Kalagor szétszóródott csángó népéről

"NYOLCVAN A SZÁZBÓL" Történetek Lujzi Kalagor szétszóródott csángó népéről
Vörös T. Balázs filmje

A lujzikalagori csángók szétvándorlása már az 1920-as években elkezdődött, amikor néhány szegénysorsú telepes család megalapította a dobrudzsai Ojtoz falut, mely mára közel lelkes településsé növekedett. Ezt a kivándorlási hullámot több is követte: így a 70-es években Székelyföldre és Erdély más vidékéire , majd a 90-es években Magyarországra és Olaszországba költöztek csoportosan. A film, Vörös T. Balázs 2000 és 2005 között kulturális antropológiai terepmunkájának az összefoglalása, melyben a kalagori telepesek nyomában járva feltérképezi a szétvándorlás főbb irányait és az új környezetben az identitásszerepek változásaira igyekszik rámutatni.
_________________
Köszönjük:

Bogdán Tibor, Lepedüs Péter, Mihály Pál, Ségercz Ferenc, Szabó László, Szőcs Levente, Salamon Péter segítségét.
A film elkészítéséhez a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Magyar Történelmi Film Alapítvány támogatta.

Közreműködött: Lujzi Kalagor: Csernik Mária, Fikó Mihály, Gábor Antal, Niron Danka János, Ojtoz: Bogdán Ion, Kocsánga Ferenc, Tampu András, Tampu Antal, Ruszánszky Emanuel, Sepsiszentgyörgy: Hajdú János (r.kat. plébános), Timár Magdolna (Pusztina), Csíkszereda: Bálint Veronka, Horváth Antal, Horváth Miklós (tanár), Budapest: Dr. Atzél Endre és a Puliszka klub tagjai, Verona: Bogdán Valentin, Salamon Antal és Salamon Benone.

A rendező munkatárs: Kereszegi Iringó, Musát Arnold, Producer: Buglya Sándor, Vágó: Filep Farkas

Rendező-operator: Vörös T. Balázs

Related Post