Thu. May 9th, 2024
Első Magyar Nyári Bob Pálya Megvalósítása

A Nyári Bob pálya ötlete 1989-ben merült fel először. 3 modell közül kellett kiválasztani a legmegfelelőbbet. Az egyik típus műanyagból készült, a másik betonelemekből, míg a harmadik rozsdamentes lemezekből állt. Miután áttanulmányoztam mind a 3 rendszert, úgy döntöttem, hogy a legjobb megoldás a korlemezes típus lesz, így a választásom erre a rendszerre esett. A gyártó üzem tulajdonosa és a rendszer fejlesztője Josef Wiegand úr 1990-ben elfogadta magyarországi meghívásomat, ahol mi közösen elkészítettük az első magyarországi pálya megvalósíthatósági tanulmányát. Az első pálya megépítésének a helyszínéül Visegrádot választottuk. A helyszín kijelölésénél fontos szempont volt, hogy Visegrád egy turisztikai központ, évente 800 ezer látogató keresi fel ezt a csodálatosan szép festői környezetet. Ezután a tárgyalások gyorsan követték egymást és a megállapodás gyorsan megszületett. Hivatalos szakértői delegáció utazott Németországba az Építési Minőség Ellenőrző Intézet, a Pilis Parkerdő Gazdaság és jómagam részvételével, hogy a helyszínen, a gyakorlatban ellenőrizzük le a rendszer biztonságát. Ez sikeresnek bizonyult és az engedélyt rövid időn belül kézhez kaptuk. Az előkészítés és az összes hatósági engedélyek beszerzése után elkezdődött az építkezés, melyet én koordináltam és irányítottam. A létesítmény eredeti neve Nyári Szánkópálya volt, de ezt javaslatomra Nyári Bob pályára változtattuk. A pálya megnyitása 1991. júliusban történt, az összes média jelenlétében. 3 éven keresztül irányítottam a Visegrádi Nyári Bob pályát, amely nagyon sikeres volt. A beruházás összege 3 év alatt megtérült.

Related Post