Thu. May 9th, 2024
Még a tévét is kilopták a sírból

Ésszel fel sem lehet fogni, miként tehet valaki ilyet - mondta Bodó László édesapja nyughelyénél, amelyet sírrabló fosztott ki nemrégiben a Sárrétudvari Köztemetőben.

- Apu közel öt éve hagyott itt minket, roma hagyományoknak megfelelően temettük el egy kisebb kriptába a Sárrétudvari Köztemetőben, mellé helyeztük kedvenc tárgyait, italokat, némi készpénzt és egyéb értékeket, amelyek kedvesek voltak számára - emlékezett vissza Bodó László, édesapja temetésének körülményeire. Múlt héten csütörtökön az öcsém szólt, hogy valami nincs rendben a sír körül, mert olyan, mintha valaki szétdúlta volna. Amikor kimentünk, hogy megnézzük, nem akartunk hinni a szemünknek. A nyughelyet felásta valaki, a sír mellett pedig megtaláltuk édesapám ruhafoszlányát, a fecskendőt, ami halálakor a karjában volt, és a koporsó egy darabját is. Ezt azonnal jeleztük a temető gondoksága és a rendőrség felé is, de ekkor nem akartak minket komolyan venni. Az is elhangzott ekkor, hogy valaki biztos csak virágot akart kiásni, így keletkezett a gödör a síron, ebbe azonban nem nyugodtunk bele. Exhumálást kértünk, ami a mi gyanúnkat erősítette meg - idézte fel a megrázó történéseket Bodó László.

Related Post