Wed. May 8th, 2024
Név nélküli történet

Roberto Andò rendező gyerekkorát meghatározta egy akkoriban a szülővárosában elkövetett nagy volumenű és bonyolult bűntény. 1969-ben a palermói Szent Lőrinc kápolnából elrabolták Caravaggio feltételezhetően utolsó művet, az 1609-ben készült Jézus születése Szent Ferenccel és Szent Lőrinccel című oltár fölött függő olajfestményt. A csaknem hat négyzetméteres vásznat borotvapengével vágták ki a rablók a keretéből, és ismeretlen helyre szállították. Mai napig azt gyanítják, hogy a bűntény mögött a szicíliai maffia állhat. Ezt látszik igazolni az az interjú is, amit 2001-ben készítettek a plébánossal, aki először mert arról beszélni, hogy még 1970-ben megkeresték egy névtelen levélben, amihez a kép egy darabja volt csomagolva. Később, a maffiából kilépett bűnbánók elmésélései szerint a képet tényleg a Cosa Nostra raboltatta el, hogy hatalmával kérkedjen, és a legnagyobb főnökök titkos megbeszélésein függesztették ki a falra. Mások beszámolói szerint viszont a képet elégették, vagy a patkányok és disznók falták föl. Olyan híresztelések is voltak, hogy a maffia felajánlotta az államnak, cserébe egy számukra kedvezőtlen törvény visszavonásáéért, vagy a Badalamenti család feldarabolva eladta azt. Mind ezek azonban csak találgatások, az viszont tény, hogy a kép azóta sem került elő, és szerepel az FBI műtárgyakkal kapcsolatos tíz legkomolyabb bűncselekményének listáján. A film készítésének apropója, hogy 2018-ban újranyitották az aktákat, és immár új technológia eszközökkel újraindították a nyomozást az ügyben.
Ezt az ügyet igyekszik Roberto Andò Angelo Pasquini és Giacomo Bendotti társ forgatókönyvírókkal filmes formába önteni. A történet szerint Valeria Tramonti (Micaela Ramazzotti) egy filmprodukciós cégnél dolgozik titkárnőként, és mellesleg az éppen alkotói válsággal küzdő neves forgatókönyvíró, Alessandro Pes (Alessandro Gassmann) szellemírója. A céghez éppen új tulajdonostárs csatlakozik, egy arisztokrata származású pénzember, akinek mindenképpen bizonyítani kell, ezért Alessandrónak ezúttal tényleg valami különlegessel kellene előrukkolnia. Ugyanezen a napon egy titokzatos idegen (Renato Carpentieri) környékezi meg Valeriát a piacon, aki egy izgalmas, és titkokkal teli témát ajánl fel neki. A történet az 1969-ben eddig tisztázatlan körülmények között elrabolt és azóta fellelhetetlen Caravaggio képről szól. Az informátor egyetlen kikötése, hogy a történetnek név nélkül kell megjelennie. A részletekben közölt történet annyira lenyűgözi a döntéshozókat, hogy azonnal filmet akarnak belőle készíteni, miközben a maffia is felfigyel a titkokat kiteregető titokzatos íróra.

A filmben Jerzy Kunze filmrendező szerepében feltűnik az Andrzej Wajdával és Roman Polanskival jó baráti ás alkotótársi kapcsolatot ápoló író, rendező, színész Jerzy Skolimowski is.

Olasz-francia filmdráma, 2018

A műsorszám megtekintése 16 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott!

Forgatókönyvíró: Angelo Pasquini, Giacomo Bendotti, Roberto Ando
Zene: Marco Betta
Operatőr: Maurizio Calvesi;
Rendezte: Roberto Ando

Szereplők:
Alessandro Gassmann (Alessandro Pes)
Micaela Ramazzotti (Valeria Tramonti)
Renato Carpentieri (Alberto Rak)
Laura Morante (Amalia Roberti)
Jerzy Skolimowski (Jerzy Kunze)
Antonio Catania (Massimo Vitelli)
Gaetano Bruno (Diego Spadafora)
Marco Foschi (Riccardo)

Related Post